Page 12 - Puskás Híradó 2021 őszi lapszám
P. 12

Puskás Híradó




          1980-ban Zalaegerszegen megrendezésre került a       Az akkumulátorokról, az elektromos
          Magyar Néphadsereg Újítási Kiállítása és Verse-      eszközök  akkumulátorai  élettarta-
          nye. Én akkor az Akadémián tanultam, és nem is       mának védelme érdekében
          tudtam róla, hogy a Híradó Főnökség benevezett
          a MORSETON készülékkel. Egyszer csak kaptam          Az akkumulátorok lehetővé teszik, hogy elektro-
          egy üzenetet, hogy azonnal utazzak el Zalaeger-      mos készülékeinket, berendezéseket a közüzemi
          szegre  az  újítási  kiállításra.  Röviddel  a  díjkiosz-  energiahálózattól  függetlenül  is  tudjuk  utántöl-
          tó  előtt  érkeztem  meg,  és  nagy  meglepetésemre   téssel folyamatosan használni. Az akkumulátorok
          a harmadik helyezésért vehettem át a díjat, úgy,     számtalan  fajtáját  elektromos  energiatárolásra,
          hogy az első helyet – nem tudjuk milyen indok-       erről  működtetett  elektromos  eszközök  részére
          kal – nem adták ki. A második helyezést a gödöl-     alkották meg. A legtöbb valószínűleg a mobil te-
          lői  Híradó  Technikai  Üzem  mérnök  kollektívája   lefonkészülékeinket  táplálja,  de  minden  gépko-
          kapta, egy automatizált rádióbemérő (paraméte-       csiban is van legalább egy, ezért gondoltam arra,
          reket bemérő) rendszerért.                           hogy  foglalkozni  kell  az  akkumulátorok  élettar-
                                                               tammának  megőrzéséről. Az  akkumulátoroknak
                                                               kémiailag több fajtája van, a korábbi fajtákról is
                                                               néhány szót kell ejteni, melyeket napjainkban is
                                                               használunk.
                                                                  Korszerű készülékeinkbe a rendkívül elterjedt
                                                               lítium-ion akkumulátort építik be, mert ennek az
                                                               alaptípusnak van a legnagyobb fajlagos kapacitá-
                                                               sa. (Feltalálóik Nobel díjat kaptak.) Már több is-
                                                               merősömtől is hallottam, hogy eladóik/ismerőseik
                                                               javasolták, hogy az okos-telefonok akkumulátora-
                                                               inak gyors feltöltése érdekében azt teljesen, 0%-ra
                                                               merítsék le és utána csak 80%-ra töltsék fel. Azzal
                                                               indokolták,  hogy  így  gyorsabban  feltöltődik  az
                                                               akkumulátor. Ez teljesen szakszerűtlen, mi több,
                                                               valójában  ez  az  eljárás  idő  előtt  kémiailag  teszi
                                                               tönkre a korszerű, lítium-ion akkumulátorainkat,
                                                               tehát  csökkenti  azok  élettartamát! Ennek  kémiai
                                                               okai vannak, de matematikai magyarázata is.
             Az erősítő és oszcillátor panel nyák és beültetési   Ezzel  a  kémiai  alapú  akkumulátorokkal  mű-
                                rajza                          ködnek még a hagyományos GSM telefonok, az
                                                               ipad-ek, az okostelefonok, a tabletek, a GPS, a lap-
                                                               topjaink és még számtalan más korszerű berende-
                                                               zésünk egészen az elektromos autókig.
                                                                  Javaslataim a lítium-ion akkumulátorok szak-
                                                               szerű használatára:
                                                                  -  Az  akkumulátorokat  soha  nem  merítsük  le
                                                               30% alá, (okostelefonokhoz vannak alkalmazások,
                                                               melyek időben jeleznek, töltsük le) mert ez nagy-
                                                               ban csökkenti az élettartamát;
                                                                  - Ha a használat során 40% felé csökken a töl-
                                                               töttség, lehetőség szerint kezdjük el a töltést;
                                                                  - Ha napközben nem merül le 30%-ra az akku-
                                                               mulátorunk, este akkor is tegyük fel töltésre;
                  A kész panel, ebből 8 db van benne.             - A 100%-ra való feltöltés után a készülékünk
                                                               automatikusan leállítja a töltést;
             Egyébként a berendezésnek még további hasz-          - Soha ne használjunk „gyorstöltőt”, kizárólag
          nos felhasználási lehetősége van, pl. nyelvi labor-  az eredeti töltővel töltsünk! ;
          ként, és egyéb audiovizuális oktatás terén. Ugyan       - Töltéskor a készüléket vegyük ki a tokból és
          nem zárszóként, de azért meg kell jegyeznem,         ha lehet, hűvös helyre tegyük. Az ideális töltési
          hogy amikor ezeket az újításokat készítettem, még    hőmérséklet 10°C és 30°C között van;
          mesze voltam a Műszaki Egyetemtől, a mérnöki            A  lítium  alapú  akkumulátor  cellák  nagy  elő-
          diplomától.                                          nye a korszerű elektromos eszközökben az, hogy
                                        Tarnócai István nyá.   a töltés utáni feszültségük a 3V feszültséggel mű-
                                              mk. alezredes    ködő berendezéseink felett van. Tehát elhagyha-


          12                                                                          XIX. évfolyam 2. szám
   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17